Destiny 2

8 Értékelések
Hozzáadás a kívánságlistához
Betöltés
  • Destiny 2
Ezek olyan letölthető tartalmak, amiket a termékhez külön vásárolhatsz meg. Fontos, hogy ezeket a tételeket nem kapod meg automatikusan a termék megvásárlásakor.

A Destiny 2 a Bungie által fejlesztett, és az Activision gondozásában kiadott multiplayer first-person-shooter (FPS) játék. A Destiny első részével ellentétben, ez már megjelent PC-n is.

A játék egy mitikus sci-fi világban játszódik, ami tartalmaz szerepjáték elemeket is. A játékosok egy Őrző szerepébe bújhatnak, akik a Föld utolsó városának Last City-nek a védelmezői, amit több idegen faj is megpróbál elpusztítani. Az egyik ilyen idegen faj a Cabal, akiknek vezetője Dominuos Ghaul, akinek sikerül bejutnia a városba és ellopni annak erejét, a Fényt. A játékosok feladata, hogy visszaszerezzék a Fényt és megtalálják a módját, hogy legyőzzék Ghaul-t és a Red Legion hadsereget, majd visszavegyék az irányítást Last City felett.

A kiadás után a Destiny 2 többnyire pozitív kritikát kapott a kritikusoktól és számos dicséretet zsebelt be az eddigi számos fejlesztésért is. A játék első részét sok kritika érte a történet hiánya miatt, így erre most jobban odafigyeltek a fejlesztők.

A játékban 3 karakterosztály közül választhatunk. Természetesen mindhárom osztálynak megvannak a maga saját fejlesztései, előnyei, különleges képességei és három alosztálya, amelyek lehetővé teszik, hogy a játékosok eltérő játékstílusok közül választhassanak. A karakterek kinézete is testreszabható és a játék során karakterünk fejlődni is képes, amit nagyban támogat a rengeteg fegyver és páncél, amiket szintén testreszabhatunk, illetve tovább is fejleszthetünk.

A játék számos kihívást jelentő játékmóddal kecsegtet, különböző hatalmas területeket járhatunk be egyedül, vagy akár más játékosokkal karöltve, amiken elszórva küldetésekkel találkozhatunk, de akár PvP-zni is elmehetünk, ha úgy tartja kedvünk. Ebben az esetben a jól megszokott játékmódok állnak rendelkezésre. A játékban raidek is megtalálhatóak.

PC RENDSZERKÖVETELMÉNYEK

MINIMUM PARAMÉTEREK:

Minimum Requirements

  • CPU: Intel Core i3-3250 3.5 GHz or Intel Pentium G4560 3.5 GHz
  • CPU: AMD FX-4350 4.2 GHz
  • GPU: Nvidia GeForce GTX 660 2GB or GTX 1050 2GB
  • GPU: AMD Radeon HD 7850 2GB
  • RAM: 6 GB
  • OS: Windows 7 64-bit or Windows 8.1 64-bit or Windows 10 64-bit
  • Storage: 68 GB.

AJÁNLOTT PARAMÉTEREK:

Recommended Requirements

  • CPU: Intel Core i5-2400 3.4 GHz or i5 7400 3.5 GHz
  • CPU: AMD Ryzen R5 1600X 3.6 GHz
  • GPU: Nvidia GeForce GTX 970 4GB or GTX 1060 6GB
  • GPU: AMD R9 390 8GB
  • RAM: 8 GB
  • OS: Windows 10 64-bit
  • Storage: 68 GB
Be kell, hogy jelentkezzél a hozzászóláshoz.

Similar Products

Loading...

A Te kosarad (0 Tételek)

Your basket has no items

It appears you haven't selected your items yet.

Based on the products on the cart

Betöltés…