A Need for Speed: Most Wanted egy nyílt világú autóversenyzős videojáték, amit a Criterion Games fejlesztett és az Electronic Arts adott ki 2012 október 30-án.
A Most Wanted vissza hozza a régi Need for Speed formulát, miközben Fairhaven városán keresztül versenyezhetünk ellenfeleinkkel, no meg a rendőrökkel.
Ahogy áthaladunk Fairhaven-en felfedezhetünk ugratókat és egyéb eszközöket, hogy megléphessünk a rendőrök, vagy a többi versenytársunk elöl. A Most Wanted megtöri az eddig módszert, már nincs szükség a kocsik feloldására, hiszen mindegyik elérhető, mindössze meg kell találni azokat, ami ha sikerül, akkor máris használatba vehetjük.
Lehetőségünk van Speed Pontok gyűjtésére is, amik növelik a sebességünk és megnyitják a módosítási lehetőségeket az autók számára. A módosítások használatával növelhetjük autónk erősségeit, vagy csökkenthetjük gyengeségeit, jobb gumiabroncsot, alvázat vagy felfüggesztést szerelhetünk be.
A Most Wanted az Autolog 2 segítségével feljegyez mindent, amit csinálunk, így akár barátaink is nyomon követhetik munkásságunk és akár bele is köthetnek, aminek bizony verseny lesz a vége. Az Autolog 2-ön keresztül nem csak küldetéseket küldhetünk barátainknak, hanem kihívásokat fogadhatunk.
Minimum System Requirement:
OS:Windows Vista (Service Pack 2) 32-Bit
Processor: 2 GHz Dual Core (Core 2 Duo 2.4 GHZ or Althon X2 2.7 GHz)
Memory:2 GB
Hard Drive: 20 GB
Graphics Card (AMD): DirectX 10.1 compatible with 512 MB RAM (ATI RADEON 3000, 4000, 5000 OR 6000 series, with ATI RADEON 3870 or higher performance)
Graphics Card (NVIDIA): DirectX 10.0 compatible with 512 MB RAM (NVIDIA GEFORCE 8, 9, 200, 300, 400 OR 500 series with NVIDIA GEFORCE 8800 GT or higher performance)
Sound card: DirectX compatible
Keyboard and Mouse
DVD ROM Drive
Recommended System Requirement:
OS:Windows 7 64-Bit
Processor: Quad-Core CPU
Memory: 4 GB
ard Drive: 20 GB
Graphics Card: DirectX 11 compatible with 1024 MB RAM (NVIDIA GEFORCE GTX 560 or ATI RADEON 6950)
Sound Card: DirectX compatible
Keyboard and Mouse
DVD ROM Drive